Harmadik mese

Egy vers születése

Ha megszólal benned egy szó,

nem mindig tudod, mire jó,

azt sem, mire használható,

s ez rettentően bosszantó.

Főleg hogyha, bár nem érted,

de egyértelműen érzed,

az aligha tagadható,

hogy bármennyire is frusztráló,

szinte folyamatosan jelen van a tudatodban,

s akármilyen zavaró, onnan már ki sem dobható.

De ha van erőd beengedni, és róla tudomást venni,

ha adsz időt, helyet neki,

ha tudsz rá egy kicsit figyelni,

ha csendet teremtesz neki, s azt igazán kitöltheti,

tán el sem tudod képzelni, hogy mennyire meg fog lepni,

pedig, amint nem tagadod, hanem inkább elfogadod,

egyszer csak érezni fogod, s onnantól biztosan tudod,

hogy úgy került a tudatodba, ahogy petesejtből lesz zigóta miután megtermékenyül.

Szinte észrevétlenül, de megkerülhetetlenül.

Nos e perctől nyilvánvaló, hogy akármilyen bosszantó, valamire jó az a szó,

hogy valamit akar tőled,

azaz, hogy inkább belőled.

valamit, ami jó mélyen, lelked kellős közepében,

olyan régen benne van, hogy azt hitted, változhatatlan.

Hát erre való ez a szó, és leginkább arra lesz jó,

hogy lásd, bár igazán mélyen van, de mégsem mozdíthatatlan.

Sőt, oly rakoncátlan fajta, hogy ha nem gondolkodsz rajta,

magától elszabadul, megzabolázhatatlanul,

s mint rákos sejt úgy burjánzik, s elmédben "alien-t játszik".

ha viszont rájössz, mire jó, már jobban kontrolálható.

"Zigótából" lesz "embrió" és ha beleadod magad, "embrióból" lesz a "magzat",

S te, bár még mindig alig érted, de egyre biztosabban érzed,

hogy mindez úgy fejlődik benned, mint egy születendő gyermek.

Egyszer csak rímelni kezd, s mondanivalója lesz.

Ha ezt igazán átéled, azt soha el nem felejted,

                  mert hirtelenjében megérted, hogy most születik meg a versed.            

Rusznák Emese